Tündérgyár

Nem tudom még hány ilyen jellegű klub van Budapesten, de ha a többi is ilyen jó akkor mindet látnom kell. A Tündérgyárban sem jártam eddig, de ez is eljött. A helyszín nem is lehetne jobb helyen a megközelítés miatt. Bár a kapu amin be kellett hajtanunk a kipakolás miatt, igen szűkösnek bizonyult. A beígért ládákat hamar a színpadra tettük, hogy akár kezdhessenek is a srácok. A maradék felszerelés bepakolása után körbe mentünk a klubba, ismerősök után keresgélve. Eközben a másik helységben már el is kezdődött a koncert az Ide Gen zenekar jóvoltából.

Az este másik ven

dége a Variola zenekar volt, akik megint csak szép számú közönség előtt

léphettek fel.

Tass az estét a világvége jegyében hirdette meg, lehet azért is látogattak el ennyien, hogy ne otthon jöjjön el a vég, ha már jön:) Természetesen ennek nem láttuk sok esélyét, de legalább jó reklám lehetőség volt a Világvége projekt. Az este legalább Zéroval is találkoztam akit talán már sikerül egy tatabányai ivászatra is lecsábítani. Persze Ő azt mondja mi menjünk Békéscsabára. Igaz. Inni bárhol lehet.

A Variola végeztével, már pakolhattuk is fel a cuccainkat a színpadra. Gyors beállás, sör a fiuknak, intró indítás. Kezdődhetett a zúzás.

Minden rendben is zajlott, amíg valami rejtélyes oknál fogva Gábor egyik cinállványa le nem szédült az emelvényről. Szerencsére Füsti mentette a helyzetet, pillanatok alatt a színpadon volt. De mintha ez nem lenne elég még Roland húrjaira is ráfért némi igazítás.

Az ilyen pesti bulik jellemzője az is, hogy mindig sokan vannak, persze rengeteg ismerőssel, akik igénylik a hajnalig tartó bulikat. Ezek után szó sem lehet azonnali indulásról(mintha jellemző lenne).A koncert vége után Füstivel és a helyi segéderővel lepakoltunk, amíg a srácok kifújták magukat. Az autóba való berámolás után már nekünk is szabad volt a pálya.

Nem tudtam nem észrevenni, hogy a klub igen kerékpár barát, amihez hasonlót eddig csak a Dürerben láttam. Sokkal több ilyen hely kellene, és nem csak Budapesten. A nulla toleranciát meg hagyjuk :)

És eljött az ami mindig nehezen kivitelezhető. Az indulás. Nem kis időbe tellett már az is, hogy elköszönjünk mindenkitől, meg a srácokat is össze kellet valahogyan szedni. Roland helyét a hazaúton átvette Roxi, akit még hazavittem (Nem mondom ,hogy nem örültem a cserének). Közben a többiek bealudtak és csönd lett az autóban. Legalább nem kellett megállnom már hazafelé. Tatabányán akit lehetett kiraktam, aztán irány a tatai próbaterem hogy kipakoljunk. Tata-Környe között olyan köd lett, hogy emlékezetből kellett vezetni. Májkival az autót leadtuk, közben meg kaparhattuk a másikról a jeget. Persze megint hat után értünk Tatabányára, és még várt egy kellemes séta hazáig.